2013. november 13., szerda

Programajánló: Kínai nők és Kennedy-gyilkosság a Centrálban



Korábban már írtunk egy nemrég napvilágot látott könyvritkaságról, gróf Zichy József ázsiai és amerikai útinaplójáról. A kettős kötetről a Kommentár folyóirat legutóbbi száma közölt ismertetést, s a lapszám bemutatójának egyik vendége a recenzió egyik szerzője, Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének oktatója lesz.

Az esemény Facebook eseményére itt lehet jelentkezni, a meghívó itt olvasható:

Szeretettel várjuk 
A KOMMENTÁR
2013. ÉVI 3. ÉS 4. SZÁMÁNAK BEMUTATÓJÁRA, 
melyet
2013. NOVEMBER    14-ÉN (CSÜTÖRTÖKÖN), 18 ÓRÁTÓL A CENTRÁL KÁVÉHÁZ GALÉRIÁJÁN (1053 Budapest, Károlyi utca 9.) tartunk.

Először Hahner Péter történészt faggatjuk az ötven évvel ezelőtti Kennedy-gyilkosságról és az esemény szinte végtelen számú értelmezéséről. Az apropó: 2013/3-as számunkban Hahner Péter kimerítő recenziót közölt a Kennedy-mítoszt ápoló amerikai munkáról. A kutató A nem létező rejtély címmel könyvet is írt a dallasi merényletről, úgyhogy rázúdítjuk összes amerikai keresztanyánk texasi unokatestvérétől hallott összes tutibiztos információt, illetve a hárombetűs kormányügynökségek hivatalos vizsgálati eredményeivel kapcsolatos fenntartásainkat.
Második vendégünk Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, akit a „keleti nyitás” 19. századi apostoláról, a világ- és Ázsia-utazó Zichy Józsefről kérdezünk. A szakember 2013/4-es számunkban ismertette a gróf eddig ismeretlen útileírásait: Salát Gergelyt tehát arról is faggatjuk, mi abból számunkra a tanulság, hogy Zichy a helyi nők szépség pontozta, hogy Japán tetszett neki, de Kína nem, és hogy politikailag inkorrekt jelzőkkel illetett ázsiai nagyurakat. 
Egy pohár bor melletti beszélgetés keretében a lapszámot bemutatja ABLONCZY BÁLINT felelős szerkesztő.

Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a titkarsag@kommentar.info.hu e-mail címre vagy a Facebook-oldalunkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése