A PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja társszervezésével pódiumbeszélgetést és könyvbemutatót rendeznek Kína, Észak-Korea és Dél-Korea 1989-es évéről.
Időpont: 2014. október 22. (szerda) 18:00 Helyszín: TIT Kossuth Klub Egyesület, 1088 Bp., Múzeum u. 7., emeleti nagyterem
A közép- és kelet-európai rendszerváltozások 25. évfordulójának alkalmából az ELTE BTK Koreai Tanszéke, a L'Harmattan Könyvkiadó, valamint a PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja ezúton tisztelettel meghívja az
1989 - A rendszerváltozások éve a Távol-Keleten
címmel megrendezendő pódiumbeszélgetésre és könyvbemutatóra.
A pódiumbeszélgetés résztvevői:
Benda László újságíró, a Magyar Televízió nyugalmazott főmunkatársa
Torzsa István diplomata, egykori szöuli nagykövet
Csányi Sándor nyugalmazott gazdasági diplomata, az első szöuli magyar képviselet vezetője
Salát Gergely sinológus, a PPKE BTK Kínai Tanszékének vezetője, a PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportjának szakmai igazgatója
Csoma Mózes Korea-kutató, az ELTE BTK Koreai Tanszékének vezetője, a PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport külső munkatársa
A pódiumbeszélgetést követően kerül sor Csoma Mózes monográfiájának bemutatójára, amelynek címe:
1989. Diszkózene a Kvangbok sugárúton - Észak-Korea a rendszerváltozások évében
Kína és a Koreai-félsziget államai több mint kétezer éve szoros kapcsolatban állnak egymással. A koreaiak jelentős mértékben kínai kulturális hatás alatt álltak, nemzeti identitásuk pedig részben a kínai behatolási kísérletek ellenében alakult ki. Kína nemzetközi politikájában ma is jelentős szerepet játszik a megosztott Koreai-félsziget kérdése, Peking igyekszik kiegyensúlyozott kapcsolatot fenntartani Dél-Koreával, miközben Észak kezét sem engedi el.
Miként alakult a koreai történelem? Mik a jelenlegi koreai kérdés gyökerei? Van-e megoldás a jelenlegi problémákra? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Csoma Mózes könyve, amely a Korea - Egy nemzet, két ország - A közös gyökerektől címet viselli, s a Napvilág Kiadónál jelent meg. A nagy érdeklődés miatt a könyvnek ezen a héten lát napvilágot a második, bővített kiadása, amelynek bemutatóját az ELTE-n fogják tartani.
A könyvbemutató
- helye: ELTE BTK, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4., B ép. félemeleti lépcsős előadó (172-es terem)
- időpontja: 2013. ecember 11. szerda 18:00
A kötetet bemutatja: Salát Gergely sinológus (PPKE BTK Kínai Tanszék)
A könyv a szerző szöuli kutatásai során összegyűjtött anyagok segítségével mutatja be a Koreai-félsziget történetét: az őskortól kezdődően, a rivális ókori és kora-középkori királyságokon keresztül egészen az újkorig. A történelmi eseményeken túl betekintést nyerhetünk a klasszikus koreai kultúra több fontos részletébe is.
A könyv továbbá részletesen foglalkozik a Koreai-félsziget 20. századi megosztásának folyamatával, a két koreai állam eltérő fejlődésével és belső viszonyaik alakulásával. A szerző bemutatja a politikai rendszereken felülemelkedő nemzeti összetartozás-tudat megnyilvánulásait is, amelyek majd kulcsszerepet játszhatnak a félsziget egységének helyreállításánál. A könyvet egyaránt haszonnal forgathatják a távol-keleti történelem és kultúra iránt érdeklődő olvasók, valamint a dél-koreai történelmi filmsorozatok rajongói is.
A könyvet több mint száz, nagyrészt eddig publikálatlan szövegközi fénykép illusztrálja, amelyeket a szerző a Koreai Köztársaságban és a KNDK-ban készített. A könyv végén kronológiai táblázat teszi könnyen áttekinthetővé a félsziget történelmi fejlődését.
A Napvilág Kiadó 2008-ban jelentette meg először Csoma Mózes Korea – egy nemzet, két ország című könyvét, amelynek kedvező fogadtatása és a nagyfokú érdeklődés időszerűvé tette a második, bővített kiadás megjelentetését.
Korábban már írtunk egy nemrég napvilágot látott könyvritkaságról, gróf Zichy József ázsiai és amerikai útinaplójáról. A kettős kötetről a Kommentár folyóirat legutóbbi száma közölt ismertetést, s a lapszám bemutatójának egyik vendége a recenzió egyik szerzője, Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének oktatója lesz.
2013. NOVEMBER 14-ÉN (CSÜTÖRTÖKÖN), 18 ÓRÁTÓL A CENTRÁL KÁVÉHÁZ GALÉRIÁJÁN (1053 Budapest, Károlyi utca 9.) tartunk.
Először Hahner Péter történészt faggatjuk az ötven évvel ezelőtti Kennedy-gyilkosságról és az esemény szinte végtelen számú értelmezéséről. Az apropó: 2013/3-as számunkban Hahner Péter kimerítő recenziót közölt a Kennedy-mítoszt ápoló amerikai munkáról. A kutató A nem létező rejtély címmel könyvet is írt a dallasi merényletről, úgyhogy rázúdítjuk összes amerikai keresztanyánk texasi unokatestvérétől hallott összes tutibiztos információt, illetve a hárombetűs kormányügynökségek hivatalos vizsgálati eredményeivel kapcsolatos fenntartásainkat.
Második vendégünk Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, akit a „keleti nyitás” 19. századi apostoláról, a világ- és Ázsia-utazó Zichy Józsefről kérdezünk. A szakember 2013/4-es számunkban ismertette a gróf eddig ismeretlen útileírásait: Salát Gergelyt tehát arról is faggatjuk, mi abból számunkra a tanulság, hogy Zichy a helyi nők szépség pontozta, hogy Japán tetszett neki, de Kína nem, és hogy politikailag inkorrekt jelzőkkel illetett ázsiai nagyurakat.
Egy pohár bor melletti beszélgetés keretében a lapszámot bemutatja ABLONCZY BÁLINT felelős szerkesztő.
Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a titkarsag@kommentar.info.hu e-mail címre vagy a Facebook-oldalunkon.
Amikor 2012-ben Mo Yan 莫言 kapta az irodalmi Nobel-díjat, Magyarországon sokan csodálkoztak, hiszen a kínai íróról mifelénk nemigen hallott senki. Az egyetlen alkotás, amelyhez kötni tudták néhányan, Zhang Yimou 张艺谋 Arany Medve-díjas Vörös cirokmező (Hong gaoliang 红高粱) című filmje volt. Ez Mo Yan írása alapján készült, s annak idején a magyar művészmozik is játszották (az egész alkotás itt tekinthető meg). Mo Yannek regénye, novellája vagy bármilyen más műve azonban a Nobel-díj előtt nem jelent meg magyarul. Pedig Mo Yan évtizedek óta a világ legnépesebb országának egyik legismertebb és legnépszerűbb írója, aki a nyugati irodalomkedvelők előtt sem ismeretlen, műveinek többsége elérhető angolul és más nagy nyelveken.
A Nobel-díj 2012 októberi odaítélése után a Nagyvilág szerkesztőinek felkérésére magyar sinológusok néhány Mo Yan-novellát magyarra fordítottak, s ezek a folyóirat 2012. decemberi és 2013. februári számában jelentek meg. A folyóiratszámok teljes tartalma letölthető a fenti linkekről, így akit érdekel Mo Yan munkássága, és hogy miért ő kapta a Nobel-díjat, az itt elkezdheti az ismerkedést. Érdemes megjegyezni, hogy furcsa véletlen folytán a Nagyvilág2012. novemberi száma - amely nyilván még Mo Yan díjazása előtt került nyomdába - kizárólag Gao Xingjiannel 高行健 foglalkozik, vagyis azzal a kínai íróval, aki elsőként nyert 2000-ben irodalmi Nobel-díjat. Igaz, Gao Xingjiant, mivel külföldön él, a kínaiak nem igazán érzik a magukénak.
Jó hír, hogy ezekben a napokban végre egy teljes Mo Yan-regény megjelenik magyarul. A Szeszföld (Jiuguo 酒国, 1992) című művet Kalmár Éva fordította kínai eredetiből, kiadója a Noran Libro. A szerzőnek a regényhez kapcsolódó írása a Litera.hu-n olvasható.
A kiadó ajánlója így szól:
Mo Yan regénye a mai Kínába viszi el olvasóját. A közös utazás a Szeszföld nevű városba vezet, egy korrupt és szürreális álomvilágba, amely tele van babonákkal, hihetetlen étkekkel és furcsa történésekkel.
Amikor a döbbenetes mennyiségű alkohol előállításáról és fogyasztásáról, valamint a bűnügynek számító kulináris élvezetekről szóló pletykák és szóbeszédek a tartományi Népi Ügyészséghez egy névtelen feljelentés révén eljutnak, a helyszínre küldik Tom Port, a neves nyomozót...
A Szeszföld a mai Kína társadalmának autentikus kritikája, amely a távol-keleti ország múltjában keresi a mai történések magyarázatát.
Néhány vélemény a regényről:
„Viszonylag »extrém« regény ez, nemcsak mágikus realista felfokozottsága teszi azzá (...), de az elbeszélés modern stílusú felszabdalása és (...) eklekticizmusa is.” Jeffrey C. Kinkley
„Mo Yan regénye fejezetről fejezetre lázasabb hangon szól, átható, lenyűgöző képei és vad fantáziára valló kitérői hatásukban összeadódnak, és feltárják az író félelmes víziójának teljes körét.” Publishers Weekly
„A Szeszföld lenyűgöző és egyszersmind felvillanyozó regény, bizonyítja, hogy nincs olyan elnyomó rendszer, amely képes megfojtani a kreatív képzeletet.” Google Books
A szerző életrajza a Noran Libro honlapja alapján:
2012 irodalmi Nobel-díjasa, Mo Yan (eredeti nevén: Guan Moye, írói nevének jelentése: „ne szólj”) 1955-ben született Kínában, a Shandong tartományi Gaomiban – szülőföldje később sok regényének és novellájának színtere lett. Gyermekkorában rendkívüli szegénységben élt, talán ez az oka, hogy legtöbb művében megjelenik a magányos, kiszolgáltatott, vásott és éles eszű gyermek. 22 éves korában belépett a hadseregbe, ott érett íróvá, elvégezte a hadsereg Irodalmi Akadémiáját, tovább képezte magát a pekingi Tanárképző Egyetemen, majd a Lu Xun Irodalmi Akadémián kandidátusi címet szerzett.
Első nemzetközi irodalmi sikere a Vörös cirok nemzetsége című regényéhez kötődik, amelynek alapján Zhang Yimo Berlinben díjnyertes Vörös cirokmezők című filmje készült. Regényeinek és elbeszéléseinek éles bíráló hangja és groteszkbe hajló stílusa kihívta maga ellen a hazai irodalomkritikusok támadásait. Tiantang suantai zhi ge (A mennyország-járási fokhagyma dala) című, parasztlázadást ábrázoló művét betiltották, a Szeszföldre (Jiuguo) nem talált otthon kiadót, ezért e regénye előbb Tajvanon jelent meg. Mivel mind nagyobb nemzetközi figyelem övezte munkásságát, egy idő után hazájában is elfogadták, kiadták, és még díjakat is kapott. A valóság és fantázia, az álombeli vagy varázslatos történések átfordulása, megélt, valóságos tapasztalattá válása nála modern irodalmi formát ölt. Ezért nevezték stílusát a Nobel-díj indoklásában „hallucinatorikus realizmus”-nak.
Mo Yan fontosabb művei: Hong gaoliang jiazu (A vörös cirok nemzetsége) – 1987 Tiantang suantai zhi ge (A mennyország-járási fokhagyma dala) – 1988 Jiuguo (Szeszföld) – 1989–1992 Shisan bu (Tizenhárom lépés) – 1989 Shicao jiazu (Fűevők) – 1993 Fengru Feitun (Dús keblek, kövér fenekek) – 1996 Shifu yuelajyue youmo (A mester egyre humorosabb) – 2000 Tanxiangxing (Szantálfa-halál) – 2001 Sishiyi pao (Negyvenegy ágyúlövés) – 2003 Shengsi pilao (Életre-halálra fáradtan) – 2006 Wa (Béka) – 2009
***
A Szeszföld magyar kiadásának bemutatóját 2013. november 12-én (kedden) tartják az ELTE Konfuciusz Intézetben (1088 Budapest, Múzeum krt. 4. F épület). Az eseményen a fordítóval, Kalmár Évával Spiró György író beszélget. Házigazda: Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők részvételi szándékukat jelezzék az agnes.laszlo(kukac)kossuth.hu címen.
Mo Yan: Szeszföld. Fordította Kalmár Éva. Budapest, Noran Libro Kiaó, 2013. 393 o., 3800 ft.
A híradásokból értesülhettünk arról, hogy a múlt szombaton, október 26-án a Tongji Egyetem gondozásában bemutatták a híres magyar építész, Hudec (Hugyecz) László életéről szóló monográfia kínai nyelvű kiadását Sanghajban. A 2010-ben a Holnap kiadó gondozásában megjelent mű szerzői Csejdy Júlia és Luca Poncellini, az esemény aktualitását pedig az építész halálának 55. évfordulója adta. Hudec kalandos és viszontagságos körülmények között került Kínába, egy orosz, hadifoglyokat szállító vonatról ugrott le a határon 1918-ban, majd dán segítséggel átjutott Kínába, ahol Sanghaj építészetének meghatározó alakjává vált. Az 1920-as, 30-as évek Kínájában az európai kultúra hatásait leginkább befogadó Sanghaj az irodalom és művészet területén is a keleti-nyugati kultúrkör találkozási pontjává vált, az itt letelepedő külföldiek a maguk igényeinek megfelelő körülmények megteremtésével igyekeztek élhetővé tenni a várost, számos kényelmi és luxusnak számító nyugati vívmány - pl. a környezetbarát tömegközlekedés villamoshálózat formájában - ekkor jelent meg Kínában. A város arculatának Európai vonásai, amit a látogató az első találkozás alkalmával is azonnal felismerhet, ezekben az években - legmarkánsabban Hudec tervei nyomán - körvonalazódtak. Egy amerikai építésziroda egyetlen magyar származású tervezőjeként 37 sanghaji épület fűződik nevéhez, amelyben az európai korabeli építészeti irányzatok stílustörekvései érvényesülnek. Az európai építészetben akkoriban divatos irányzat, az art deco, azaz art décoratif, vagyis dekoratív művészet az egykori Osztrák-magyar Monarchia területén szecesszió néven vált ismert és meghatározó mozgalommá. A magyar építészetben a stílus legjellegzetesebb példája az Iparművészeti Múzeum épülete 1896-ból, amelyet keleti motívumai miatt a korabeli kritikák „a kínai császár palotájaként” is emlegettek. A díszítőelemek kihangsúlyozásával hódító épületek a század elején a nagy európai városok színfoltjaivá váltak. Az európai építészet törekvéseit Hudec Sanghajban is ünnepelt stílussá emelte, a saját hagyományaival szemben az európai ízlésvilágot előtérbe helyező kínai elit számára pedig divatossá tette. Miközben a 20-as 30-as évek Európája a Kelet kultúrájának csodálatába feledkezett, Sanghajban végső soron az art deco – szecesszió térhódítása révén a dekoratív művészet európai értelmezése aratott sikert.
A nemzeti ünnep alkalmából egy régebben megjelent, de jelentősebb visszhangot nem kapott könyvre hívjuk fel a figyelmet.
Vámos Péter sinológus-történész Kína mellettünk? című könyve fontos adalékokkal szolgál mind az 1956-os forradalom és szabadságharc, mind a korabeli magyar-kínai kapcsolatok történetéhez. Magyarország 1949. október 4-én ismerte el a Kínai Népköztársaságot, a két ország felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, ám viszonyuk sokáig meglehetősen laza, inkább protokolláris volt. 1956 jelentette a fordulópontot a „népi demokráciák” életében: ekkor zajlott le a Szovjet Kommunista Párt „desztalinizációs” XX. kongresszusa, a Kínai Kommunista Párt – Maót némileg háttérbe szorító – VIII. kongresszusa, majd kitört a lengyel válság, illetve a magyar forradalom.
A magyarországi események a kínai–magyar kapcsolatokban is fordulópontot jelentettek, Kína innentől fogva sokkal nagyobb figyelmet fordított hazánkra, fontos szerepet játszott a Kádár-kormány konszolidációjában, és a magyar ’56 Kína nemzetközi vitáiban is rendszeresen előkerült. A magyar forradalom első napjaiban a pesti utcán elterjedt az a - később tévesnek bizonyuló - hír, hogy Kína a forradalmárokat támogatja, később pedig az jelent meg a köztudatban, hogy a beavatkozásról szóló szovjet döntés meghozatalában Kínának is szerepe volt (ez sem volt igaz). Vámos Péter könyve ezeket a kérdéseket járja körül, eredeti kínai dokumentumok alapján.
A kínai külügyminisztérium levéltárában 2006-tól kutathatók a korszakra vonatkozó iratok. A könyv 165-öt közöl az így megismerhetővé vált dokumentumokból az 1956-os év magyar–kínai kapcsolataira vonatkozóan. A kötet elején önálló monográfiának is beillő vaskos tanulmány foglalja össze a szerző kutatásainak főbb eredményeit, ezt követi az eredeti iratok – követségi jelentések, tárgyalási jegyzőkönyvek, feljegyzések stb. – magyar fordítása, majd a könyvet életrajzi jegyzetek és mutatók zárják. A munkából a történelmi adatok mellett információt kaphatunk a kínai diplomácia működéséről, a a hivatalos iratok nyelvezetéről és a kínai döntéshozatali mechanizmusról is. A téma kutatása nem tekinthető lezártnak: egyelőre csak a kínai külügyminisztérium korabeli iratai hozzáférhetőek, a legfelső pártvezetés – amely a fontos külpolitikai döntéseket hozta – vonatkozó anyagai még titkosak.
Vámos Péter: Kína mellettünk? Kínai külügyi iratok Magyarországról, 1956. História Könyvtár, Okmánytárak 5. Budapest, História, MTA Történettudományi Intézete, 2008. 380 o., 3800 ft.
Az idei könyvhétre jelent meg gróf Zichy József útinaplója az 1870-es években tett ázsiai, illetve észak-amerikai körútjáról. A szerző Kínába is ellátogatott, s az ázsiai naplóban részletesen beszámol a hanyatló Qing-dinasztia korának Középső Birodalmáról. Az izgalmas kötetről Békés Márton történész és Salát Gergely, a PPKE BTK oktatója, az ázsiai kötet lektora írt ismertetést a Kommentár című folyóirat legutóbbi (2013/4.) számában, ennek teljes szövege itt olvasható. A könyvről a szerkesztő, Zichy Mihály beszélt a Klasszik Rádióban, ez itt hallgatható meg.
Az alábbiakban néhány részletet közlünk a Kommentárban közölt recenzióból:
Izgalmas újdonsággal – pontosabban régiséggel – rukkolt elő a Széphalom Könyvműhely és az Országos Széchényi Könyvtár az idei könyvhétre. Zichy József két külön kötetben megjelentetett ázsiai (1875–76) és amerikai (1877) útinaplója fontos kordokumentum, hiszen az 1870-es évek Ázsiájában és Észak-Amerikájában szép számmal akadtak érdekes helyek, a korszak fejleményei is messzire mutattak. Az pedig, hogy egy magyar gróf miként látta őket, mindannyiunk számára érdekes lehet; ráadásul Zichy József igen jó tollú és humorú szerző volt.
(...)
Zichy József ázsiai útja tehát nem volt egyedi, legfeljebb abban, hogy a fő célja alapvetően a turistáskodás volt. A Naplóban nem is tetszeleg a nagy felfedező szerepében, s bár mindenhol a tekintélyes Monarchia hivatalos küldötteként fogadják (találkozik például a japán császárral és a sziámi királlyal is), ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget. Ahhoz képest, hogy az útja megkezdésekor még csupán 34 éves Zichy már túl van két miniszterségen, meglepően keveset foglalkozik politikával. Jobban érdeklik a technikai vívmányok, az ételek és a nők – ez utóbbiakat szabályszerűen pontozza is mindenhol, ahol jár. A fő különbség a Napló és a korabeli többi magyar utazó beszámolói között az, hogy Zichy nem publikálásra szánta művét, azt kifejezetten saját magának írta. Éppen ezért a szöveg jóval elevenebb, őszintébb és szellemesebb, mint a kor nyilvánosságnak szánt beszámolói – és persze jóval szórakoztatóbb is.
[...]
Innen a dél-kínai Kantonba tettek kitérőt, ahol a naplóíró csupa pozitív benyomást szerzett: „Végre megtaláltam azt, mit a Föld kerekségén már mint nem létezőt kezdtem hinni; találtam végre egy helyet, melyet európai szokások még intacta [érintetlenül] hagytak, mely európai holmik által nincs elözönölve, mely teljesen más, mint mindaz, mi Európára emlékeztet. Itt minden eredeti, mindennek kizárólag kínai típusa van, minden, mit látok, hallok, észlelek, egy új világot tár fel előttem, melynek harmóniáját abszolúte semmi sem zavarja. […] Bárhova néz az ember, semmivel sem találkozik, amit csak európai lehellet is ért volna.” Zichyék megnézik a helyi börtönt, a hivatalnokvizsgák csarnokát, a templomokat, a színházat. Ezután a teljesen elnyugatosodott Sanghajba hajóznak, ahonnan a Jangcén a régi főváros, a nemrég lezárult Tajping-felkelés (1850–64) által részben elpusztított Nanking felé tesznek kitérőt. Kína ekkoriban történelmi mélyponton volt: az első ópiumháború (1839–42) után kikötőit meg kellett nyitnia a külföldiek előtt, szuverenitását korlátozták, s a több mint kétezeréves császári állam a végóráit élte (1911-ben aztán össze is omlott). Zichy megörökíti a pusztulást, de a jövőt is jól látja: „Már Hongkongban panaszkodtak, itt ismétlődnek a panaszok, a túlságos verseny, de kivált a kínaiak leleményessége lassankint kicsavarja az európaiak kezéből azon forgalmat, melyet elébb aránylag csekély számú ház majd’ monopolizált. A komprádorok eltanulták uraik fortélyait, el a világkereskedelem szokásait, most önmagok lábára állván sokan függetlenül működnek. Kevés nyereséggel megelégszenek, egyszerűen élnek, nem költenek, s lassankint kitúrják az idegeneket. […] Mindenesetre a kínai a legszámítóbb ember a világon; érzelmei, szívbéli érzelmei úgy hiszem, nem abbundálnak [bővelkednek], valóban kifejlesztve csak a szülék iránti szeretet és tisztelet található. […] De nemcsak iparuk által foglalhatnak el a kínaiak elsőrangú helyet a kulturális népek sorában, hanem kereskedelmük által is. […] A kínai csekély nyereséggel elégszik meg, leleményes, ügyes, kitartó és saját személyére igen keveset költ – ez utóbbi tulajdonság szemben az európai kereskedőkkel, kik roppant fényűzésben élnek itt, felette javára válik. Mindenesetre áll az, hogy ők nagy tőkegyűjtők, mint olyanokat látjuk őket már most is számos európai és amerikai ház, cég társaiként működni. Valjon e törekvés nem fog-e igen veszedelmes konkurrenciává válni, valjon lesznek-e képesek a külföldi házak fennállani oly működési körrel, mint eddig – ezt csak a jövő fogja megmutatni.”
[...]
Japánból Zichyék visszahajóztak Sanghajba („Japánból Kínába már nem szabadna visszatérni; jaj beh piszkos itt minden, mily visszatetszők a hórihorgas kínaiak, mennyi árnyékoldal, bárhova csak fordul az ember”), majd innen Tiencsinbe és Pekingbe, a fővárosba mentek. Észak-Kínáról nincsenek túl jó véleménnyel: „Tiencsin fészke minden csőcselék népnek, a sok hajós, matróz és kuli adja nagyját e tömegnek. Az idegenek elleni ellenszenv sincs másutt annyira kifejlődve, mint itt. A városnak vagy 300 000 lakósa lehet, piszkos biß über die Möglichkeit [jobban minden lehetségesnél], ebben a tekintetben még a legutolsó török fészket is felülmulja. Mily roppant különbség van déli és északi Kína közt, ott az emberek barátságosak, relatíve tiszták, életrevalók; itt kevély, dölyfös, ostoba, piszkos, civakodó kamaszokkal van az embernek dolga. A boltokban semmi figyelemre méltó tárgy.” Pekingben megnézik a császárváros nevezetességeit, az egykori nagyság emlékeit, aztán megkezdődik a hosszú út hazafelé. Az eredeti tervekkel ellentétben nem Amerikának veszik az irányt – úgy döntenek, hogy annak majd egy külön utazást szentelnek –, hanem kényelmetlen batárokon Mongólián és Szibérián keresztül Moszkvának, s Varsón keresztül jutnak haza Vedrődre, a családi kastélyba. Az út 1875. november 22-én kezdődött, s 1876. szeptember 22-én ért véget.
[...]
Zichy József bő két éven belül látta a jávai dzsungelt, a japán hegyeket és az amerikai prérit, járt az omladozó Pekingben, a piszkos Bangkokban és a hipermodern New Yorkban, ült kényelmetlen hordszéken, orosz batáron és kényelmes Pullmann-kocsiban, s minderről részletes és igen eleven beszámolót hagyott ránk. Kifejezetten üdítő, hogy nem jellemző rá sem a felsőbbrendűségi érzés, sem a kisebbségi komplexus, a dolgokat a helyén kezeli: kellő távolságtartással és (ön)iróniával, ugyanakkor teljes nyitottsággal és előítéletek nélkül szemlél mindent. És soha nem felejti el, hogy akármerre jár a világban, dolga igazából otthon van.
A két utat így hasonlítja össze az Amerikai napló végén: „Párhuzamot ezen és múlt évi ázsiai utazásom közt húzni képtelenség volna; annyi a különbség s oly kevés a hasonló, hogy ezt hiába kísérteném meg, a két utazás egymást kiegészíti. Ázsiában mint egy Szt. Iváni-éji állomban vagy egy ezeregyéji regében élénk színekkel festett, folyvást változó, új meg új képek láncolata követi egymást. Az először látott trópikus természet, a mieinktől oly teljesen eltérő szokások, a más fajbéli népek s ezeknek művészete, indusztriája s ezredéves műveltségének eredményei s ismét a Góbi sivatagon való élet, a szibériai őserdők, városok s így az egymástól olyannyira különböző s egymást folyvást felváltó heterogén jellegű képek s benyomások semmi tekintetben sem hasonlíthatók össze avval, mit benyomásképp eredményez egy utazás az Észak-Amerikai Egyesült Államokban, hol mintegy századunkat megelőzni törekvő lázas tevékenységnek, soha egy percig sem való szünetelésnek, lankadhatlan tevékenységnek, munkásságnak rezultátumával [következményével] állunk szemben. Az ifjú a még nem kész, a pezsgő, forró, sok tekintetben átmeneti állapotok, mindenben a Sturm és Drang Periode visszatükrözése predominál itt; ott a múltba nézesz, itt a jövőbe.”
Gróf Zichy József utazásai I–II. (Ázsiai útinapló 1875–76; Amerikai útinapló 1877), szerkesztette Zichy Mihály. Széphalom Könyvműhely – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2013.
