A kínai nagyvárosok kirakatai hetek óta csicsás karácsonyfákkal, villogó szemű Mikulásokkal, éneklő plüssrénszarvasokkal vannak tele, s a rádiókban is legalább annyiszor elhangzik a Last Christmas, I gave you my heart, mint a világon bárhol máshol. Persze ettől a karácsony még nem vált hagyományos kínai ünneppé: sokkal inkább a kereskedők üzleti fogásáról van szó, akik szeretnének már egy-két hónappal a holdújévi kiköltekezés előtt is kaszálni egy nagyot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kínában ne lennének olyanok, akik számára a karácsony valódi ünnep – a kereszténység a világ legnépesebb országában is jelen van, nem is elhanyagolható mértékben.
Kínát a külvilág nem tartja a vallásszabadság mintaállamának, s erre van is alapos oka. Csakhogy az a kép, miszerint a Kínai Kommunista Párt (KKP) szisztematikusan üldözné és elnyomná a vallásokat, immár nagyjából három évtizede elavult. Pekingnek valójában kisebb dolga is nagyobb annál, minthogy vallásos emberek százmillióinak értelmetlen zaklatásával múlassa az idejét. A vallások reneszánszukat élik Kínában, a buddhista, taoista templomokban néha nagyobb a tömeg, mint a bevásárlóközpontokban. A legdinamikusabban terjedő vallás Kínában a protestantizmus: a részben amerikai egyházak által finanszírozott gyülekezetek tagjainak száma egyes becslések szerint meghaladja a 40 milliót. A kormányzatot nemigen zavarják az egymástól függetlenül működő, politikai veszélyt nem jelentő közösségek. Gond akkor van, ha a vallási mellett politikai kérdések is felmerülnek – például a nemzeti kisebbségek vallásai vagy egyes destruktívnak minősített szekták esetén. Politikai okai vannak a kínai katolikusok ellenmondásos helyzetének is.
A KKP legitimációja nagyrészt arra épül, hogy neki sikerült Kínát megszabadítani a gyarmatosító hatalmak uralmától, ezért a vezetés hiperérzékeny a külföldi befolyás minden formájára. E körbe tartozik a Vatikán hatalma is: Peking számára elvi kérdés, hogy kínai állampolgár nem állhat idegen fennhatóság alatt. Ezért már az 1950-es években arra kényszerítették a kínai katolikusokat, hogy tagadják meg Rómát, s hozzák létre saját független, nemzeti, „hazafias” egyházukat. Aki nem engedelmeskedett – sokan voltak ilyenek –, az rövid úton munkatáborban vagy meszesgödörben találta magát. Ide aztán hamarosan követték „hazafias” társai is, mert a kulturális forradalom alatt még az elvileg legális vallási tevékenységet is üldözték. A túlélők az 1970-es évek végén szabadultak, s újra kiépítették párhuzamos egyházi szervezetüket: a „hazafias” katolikusok a hivatalos egyházat, a Róma-hűek pedig – a Vatikán titkos kinevezései alapján – a „földalatti” hierarchiát. Az előbbieket, ha időben megírják egymásról a jelentéseiket, nemigen zaklatják, az utóbbiak papjai-püspökei viszont időnként el-eltünedeznek.
A helyzet azonban nem olyan egyszerű, hogy azt mondhatnánk: Kínában van egy kollaboráns, szakadár egyház, illetve egy pápa-hű, igazi katolikus közösség. A valóság, mint Kínában nagyjából minden, jóval bonyolultabb. A két egyházrész nem teljesen független egymástól. A hazafias püspökök igyekeznek elnyerni a pápa – legalább utólagos – jóváhagyását felszentelésükhöz, s Róma ezt általában titokban meg is adja. A földalatti püspökök pedig szeretnék legalizálni tevékenységüket, ami időnként sikerül is. A két egyházrész kapcsolata városról városra változik, s a döntő tényező az érintett papok és a helyi vallásügyi hatóságok hozzáállása. A gyakorlatban az is előfordul, hogy egy templom hívei nem is tudják, hogy ők hazafias vagy földalatti katolikusnak számítanak-e.
Róma az utóbbi évtizedekben igyekszik csökkenteni a megosztottságot, s rendezni kapcsolatait Pekinggel. 2007-ben XIV. Benedek történelmi jelentőségű levelet írt a kínai katolikusoknak, amelyben gyakorlatilag az „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré…” elv alapján tárgyalja a kínai állam és az egyház kapcsolatát. Az informális tárgyalások Róma és Peking között intenzíven folynak, s lenne esély a kiegyezésre. Ezért is volt érthetetlen az, amikor 2010-ben – négy év után először – a hazafias katolikusok pápai jóváhagyás nélkül felszenteltek egy püspököt. Peking talán azt akarta ezzel megmutatni, hogy ki az úr Kínában – és könnyebb is a Vatikánnal izmozni, mint az éneklő plüssrénszarvasokkal, amelyek pedig hosszú távon jóval inkább aláaknázzák a kommunista párt hatalmát, mint az a tízegynéhány millió kínai katolikus.
A Kína-klub a Pázmányon sorozat következő előadását azoknak ajánljuk, akik nem tudnak kínaiul, de érdeklődnek a nyelv iránt, s azt fontolgatják, hogy esetleg belevágnak a megtanulásába - vagy csak szeretnék megismerni a kínai alapvető sajátosságait. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kiejtés alapjaival, a kínai nyelv zenei hangsúlyaival, az írás fő jellemzőivel, az írásjegyek szerkezeti felépítésével. Emellett megtanulnak kínaiul köszönni, bemutatkozni és számolni.
Az előadást Kozjek-Gulyás Anett, a PPKE BTK adjunktusa tartja
Ez neked kínai? – Amit mindig tudni akartál a kínai nyelvről
címmel.
Az előadás
- helye: PPKE BTK Sophianum (1088 Budapest, Mikszáth tér 1.) 112-es terem
- ideje: 2013. december 16. (hétfő) 17:30
Kína és a Koreai-félsziget államai több mint kétezer éve szoros kapcsolatban állnak egymással. A koreaiak jelentős mértékben kínai kulturális hatás alatt álltak, nemzeti identitásuk pedig részben a kínai behatolási kísérletek ellenében alakult ki. Kína nemzetközi politikájában ma is jelentős szerepet játszik a megosztott Koreai-félsziget kérdése, Peking igyekszik kiegyensúlyozott kapcsolatot fenntartani Dél-Koreával, miközben Észak kezét sem engedi el.
Miként alakult a koreai történelem? Mik a jelenlegi koreai kérdés gyökerei? Van-e megoldás a jelenlegi problémákra? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Csoma Mózes könyve, amely a Korea - Egy nemzet, két ország - A közös gyökerektől címet viselli, s a Napvilág Kiadónál jelent meg. A nagy érdeklődés miatt a könyvnek ezen a héten lát napvilágot a második, bővített kiadása, amelynek bemutatóját az ELTE-n fogják tartani.
A könyvbemutató
- helye: ELTE BTK, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4., B ép. félemeleti lépcsős előadó (172-es terem)
- időpontja: 2013. ecember 11. szerda 18:00
A kötetet bemutatja: Salát Gergely sinológus (PPKE BTK Kínai Tanszék)
A könyv a szerző szöuli kutatásai során összegyűjtött anyagok segítségével mutatja be a Koreai-félsziget történetét: az őskortól kezdődően, a rivális ókori és kora-középkori királyságokon keresztül egészen az újkorig. A történelmi eseményeken túl betekintést nyerhetünk a klasszikus koreai kultúra több fontos részletébe is.
A könyv továbbá részletesen foglalkozik a Koreai-félsziget 20. századi megosztásának folyamatával, a két koreai állam eltérő fejlődésével és belső viszonyaik alakulásával. A szerző bemutatja a politikai rendszereken felülemelkedő nemzeti összetartozás-tudat megnyilvánulásait is, amelyek majd kulcsszerepet játszhatnak a félsziget egységének helyreállításánál. A könyvet egyaránt haszonnal forgathatják a távol-keleti történelem és kultúra iránt érdeklődő olvasók, valamint a dél-koreai történelmi filmsorozatok rajongói is.
A könyvet több mint száz, nagyrészt eddig publikálatlan szövegközi fénykép illusztrálja, amelyeket a szerző a Koreai Köztársaságban és a KNDK-ban készített. A könyv végén kronológiai táblázat teszi könnyen áttekinthetővé a félsziget történelmi fejlődését.
A Napvilág Kiadó 2008-ban jelentette meg először Csoma Mózes Korea – egy nemzet, két ország című könyvét, amelynek kedvező fogadtatása és a nagyfokú érdeklődés időszerűvé tette a második, bővített kiadás megjelentetését.
Nemrég jelent a Világtörténet című folyóirat legújabb tematikus dupla száma (2013/2-3), amelynek különlegessége, hogy Kelet-Ázsia 20. századi történelmével foglalkozik. A kiadványban több kínai témájú cikk is olvasható, az egyiket Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének oktatója írta. A tartalomból:
Farkas Ildikó: Japán modernizációjának előzményeihez
„Ez az írás arra vállalkozik, hogy a modernizáció előzményeinek és lefolyásának rövid áttekintése után bemutassa, […] milyen értelmezési kísérletek születtek a japán siker magyarázatára, valamint hogy kiemelje, milyen nagy szerepe volt a japán modernizáció eredményességében a történeti-társadalmi előzményeknek. A dolgozat második fele pedig a modernizáció előzményeinek jelentőségét egy újabb szemponttal, a nemzeti kérdés vizsgálatával kívánja még inkább hangsúlyozni.”
Vargha Attila: Az amerikai japán közösség története a 19. század második felétől 1945-ig
„Jelen tanulmány az amerikai japán közösség történetének bemutatását tűzte ki célul, különös tekintettel a 19. század második felétől az 1945-ig terjedő időszakra, azon belül is a II. világháború alatti internálásra koncentrálva. Az írás nem titkolt szándéka, hogy megismertesse az amerikai japánok számára létesített koncentrációs táborok elfeledett történetét. […] Az amerikai közvélemény és a világ előtt is homály fedi a történelem ezen szeletét, vagy csak nagyon kevés információ jutott el a szélesebb olvasóközönséghez.”
Vámos Péter: „Következetes, kompromisszumok nélküli harcot folytatunk a maoizmus ellen”. Egyeztetett Kína-kutatás és a magyar sinológia
„A jelen tanulmány először áttekinti a szovjet tömb és Kína kapcsolatainak fő jellemzőit az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig. A szovjet tömbhöz tartozó kelet-közép-európai szocialista országok (Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK) és Kína kétoldalú kapcsolatait befolyásoló kínai differenciáló politika és a szovjet egyeztetési törekvések bemutatásával kontextusba helyezi a szovjetek által kezdeményezett és irányított modern magyar Kína-kutatás fejlődését, majd felvázolja a szovjet tömbön belül megszervezett Kína-kutatás intézményi kereteit az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek közepéig, a szovjet tömb országai és Kína közötti kapcsolatok javulásának időszakáig.”
Salát Gergely: Az „Igazság” a „Két bármi” ellen. A kínai reformok kezdetének politikai körülményei
„Az 1976–1978 közötti időszakot a bizonytalanság, az útkeresés, a kísérletezés és a hatalmi harcok jellemezték. Ebben az időszakban tért vissza a hatalomba az a vezetői gárda, amely a következő másfél évtized folyamatait meghatározta, és sok területen a későbbi reformok csírái is megjelentek. A jelen írásban ennek az időszaknak a belpolitikai fejleményeit, a „reform és nyitás” politika megszületésének körülményeit járjuk körbe.”
Csoma Mózes: A modernizáció kérdése a Koreai-félszigeten
„A 17. század közepén a koreaiak által mindenhatónak vélt Ming Birodalom összeomlott, és Kína a koreaiak által barbárnak tartott mandzsuk uralma alá került. A koreai Csoszon Királyság kénytelen volt ugyan elismerni a mandzsu Csing Birodalom létrejöttét és a hűbéri alárendeltséget, de vezetői egyre inkább arra törekedtek, hogy elszigeteljék saját országukat a további külső hatásoktól.2 Ez az elzárkózás aztán csaknem kétszázötven éven keresztül meghatározta a Koreai-félsziget és a külföld viszonyait, a korabeli nyugati lexikonokban a Koreai-félszigetet emiatt kezdték „Remetekirályságnak” nevezni.”
Gergely Attila: Identitás-stratégiák és államközi kapcsolatok Kelet-Ázsiában. A Kína–Japán–Korea komplexumról
„A jelen munkálat (egy hosszabb távú kutatás részeként) az államszintű identitások és államközi kapcsolatok összefüggéseinek vizsgálatára irányul, fókuszában elsősorban Japán, a Kínai Népköztársaság és a Koreai Köztársaság eseteivel. Az állami identitásstratégiák és külpolitikák azonban egész kultúrákra, civilizációkra jellemző identitásgyakorlatok történelmi közegébe ágyazódnak, folytonosságot és változást egyszerre mutató kulturális talajuktól elszakítva érdemben nem értelmezhetők. Ebben az összefüggésben nem kerülhető meg néhány utalás a kitűzött kérdések szélesebb kulturális hátterére – a szerző kutatási tapasztalataitól nem függetlenül –, legalább a japán esetben.”
Szilágyi Zsolt: A modern mongol állam kezdetei. Mongólia önállósodási törekvései a 20. század második évtizedében
„A modern államiság előzményeit a mongol közvélemény, de a történettudomány, sőt egyre inkább a hivatalos megnyilvánulások is a 20. század második évtizedének teokratikus államához, az utolsó független mongol uralkodó időszakához kötik. Napjainkban a változó mongol nemzeti identitás egyik alappillére a buddhizmus, így a mongol főláma uralkodásának korszaka kiemelten fontos viszonyítási ponttá vált. Emellett a 9. megtestesülés 2012. március 1-jén bekövetkezett halála után aktuális kérdés lett a következő újraszületés megtalálása is, ami az új politikai környezetben mindenképpen sajátos felhangot kaphat.”
Balogh Róbert: Háborús tájkép, jegyrendszer és hatékonyság. A II. világháború hatása egy ipari város társadalmára Indiában
„Annak ellenére, hogy a történészek nagy figyelmet fordítottak a Kongreszszus Párt kormányzati tevékenységére és lemondására, a Quit India mozgalomra, az Indiai Nemzeti Hadseregre és a bengáli éhínségre, az indiai társadalmi átalakulás a II. világháború idején szinte teljes egészében fehér folt maradt a kutatás számára. A neves indiai folyóirat, a Social Scientist egyik 1999-es különszáma felhívta ugyan erre a hiányra a figyelmet, de azóta is csak Indivar Kamtekar cikkei jelentik az előrelépést. A következőkben a korszak legjelentősebb indiai nehézipari központja, Dzsamsedpur üzemi levéltára anyagain keresztül hívom fel a figyelmet néhány fontos folyamatra és változásra.”
A lapszám beszerezhető az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53. I. em. 57-es iroda; telefon: 224-6700/624 mellék; e-mail: terjesztes@tti.hu), valamint az itt felsorolt könyvesboltokban.
***
A kelet-ázsiai Világtörténet-szám bemutatójára az alábbi helyen és időpontban kerül sor:
Helyszín: MTA BTK Történettudományi Intézet (Budapest, 1014 Úri u 53.) II. emeleti Tanácsterem
Idő pont: 2013. december 17. 11 óra
Program:
A Világtörténet cím folyóirat most első ízben, tematikus számban foglalkozik a kelet-ázsiai régió egyik
legizgalmasabb és a mára leginkább hatással lév ő történéseivel, a 19 20. századi modernizáció témájával,
annak egyedi jellegzetességeivel. A tematikus számot bemutatja: Dr. Szabó Balázs, az ELTE
Távol-keleti Intézet Japán tanszékének megbízott vezet ője. A bemutatót rövid beszélgetés követi a régió múltjának, jelenének és lehetséges jöv őjének néhány kérdésérő l a jelen lév ő szerz kkel (Dr. Salát Gergely PPKE Kínai Tanszék, Dr. Csoma Mózes ELTE Koreai Tanszék, Dr. Szilágyi Zsolt BTK NI, ELTE Belső -Ázsia tanszék, Vargha Attila KRE Japán Tanszék, Dr. Farkas Ildikó BTK TTI, KRE Japán tanszék).
A kiadvány a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
A szervezők minden érdekl ődő t szeretettel várnak!
Vendégszerzőnk, Bánhidi Ferenc Kína-kutató közgazász elemzése a nemrég elfogadott kínai reformprogramról.
Kína újra és újra nehéz helyzetbe hozza a külföldi elemzőket. Tavaly novemberben nagy várakozás kísérte a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusát, ahol megválasztották a legfelső politikai vezetés új „ötödik generációját”. Idén márciusban a parlament döntése alapján, ugyanezen vezetők elfoglalták a legfontosabb állami pozíciókat is. Mindkét eseménnyel bő terjedelemben foglalkozott a nemzetközi és a hazai sajtó, de érdemi értékelést nem tudtak adni, mivel nem kerültek nyilvánosságra olyan dokumentumok, amelyekből az új vezetés által követni kívánt politikai irányvonalra következtethettek volna.
Az elmúlt év eseményei újra bebizonyították a kínai politikai rendszer más szabályok szerint működik, mint a polgári demokráciák. Nyugaton politikai programok versenyében dől el, hogy ki kerül a választások után vezetői pozíciókba. Kínában a korábbi teljesítménye alapján kiválasztott vezető kap mandátumot arra, hogy a szakértői apparátusával kidolgozhassa, majd a vezető testületekkel elfogadtathassa a politikai programját. Múlt hét pénteken ez a politikai program került nyilvánosságra, amit az uralkodó párt döntéshozó testülete a Központi Bizottság a november 9 és 12 között tartott ülésén fogadott el. A külföldi elemzők mostanra talán már belefáradtak a nehezen érthető pártdokumentumok értelmezésébe, mindenesetre ezzel a programmal méltánytalanul keveset foglalkoznak. Az értékelés előtt azonban érdemes egy kicsit visszanyúlni az időben.
Kína nemzetközi megítélése az elmúlt években sajátos ciklikus pályát követett. 2009-10-ben, amikor a világgazdaság növekedésének jelentős része Kínából származott, amikor a három trilliárd USD értékű kínai devizatartalék az egyetlen gyorsan mozgósítható forrásnak látszott a nemzetközi pénzügyi válság kezelésére, az ország a nemzetközi üzleti élet és a médiák kedvence volt. Fokozta ezt a hatást, hogy a 2009 elején bevezetett kínai válságkezelő intézkedések első pillantásra igen hatásosnak látszottak. A banki hitelekből finanszírozott beruházási boom hónapok alatt felszívta az export visszaesése miatt elbocsátott dolgozókat. A stratégiai ágazatokban, így a megújuló energiaiparban vagy a nagysebességű vasútépítésben alkalmazott technológiák pedig az egyik pillanatról a másikra a világ élvonalába emelték az országot a hazai innováció tekintetében is.
E „mézeshetek” azonban 2011-ben nemcsak gyors véget értek, hanem az ország megítélése hirtelen átlendült az erősen kritikus irányba. A gyorsuló infláció, a kiemelt városokban tapasztalható ingatlanbuborék, az állam által stratégiaiként kezelt kiemelt ágatokban kialakuló kapacitásfelesleg kíjózanitólag hatottak a hazai és nemzetközi elemzőkre. A hírtelen hangulatváltás ugyanakkor gyakran túlzó értékelésekbe csapott át. Tekintélyes nemzetközi elemzők próbáltak párhuzamosságokat felfedezni a 2008-as amerikai ingatlanpiaci állapotok és a kínai szellemvárosok között, de a kínai reformközgazdászok egy része is úgy értékelte a 2003 utáni időszakot, mint a reformok szempontjából „elveszett évtizedet”.
Az új vezetésnek tehát egyfajta „ellenszélben” kellett a programját meghirdetnie. A központi bizottság ülése előtt a nemzetközi elemzők meghatározó része szkeptikus volt, óvtak a túlzott várakozásoktól. Jellemzően két érvet használtak. Az egyik oldalon úgy vélték, a politikai vezetés alig néhány hónapja van az új pozíciójában, ami nem elég ahhoz, kellő érdekérvényesítő ereje legyen komolyabb változtatások végrehajtásához. Még 2012-ben a már említett pártkongresszus előtt több elemzés is részletesen foglalkozott a pártvezetésen belül zajló hatalmi küzdelmekkel, amire jó alkalmat adott Po Hszi-laj csungkingi párttitkár váratlan letartóztatása is. Ha a felső vezetés megosztott, akkor értelemszerűen nem lesz képes megállapodni egy reformprogram politikai céljaiban sem. A szkeptikusok másik fő érve az volt, hogy az új politikai vezetés nem mer majd fellépni a jelenlegi gazdaságirányítási rendszer fő haszonélvezői az egyes ágazatokat (energia, bányászat, pénzintézetek, távközlés) monopolizáló állami tulajdonú óriásvállalatokkal, illetve azokkal a tartományi párt- és állami vezetőkkel szemben, akik banki forrásokból finanszírozott infrastrukturális projektekkel szereztek maguknak helyi népszerűséget. A párt vezető testületeiben, így a központi bizottságban is jelentős súlya van a területi szintű vezetőknek és az elmúlt években bekerültek ide az említett állami vállalatok első számú emberei is, akik így lehetőséget kaptak arra, hogy az érdekeiket sértő változtatásokat megakadályozhassák.
A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága által 2013. novemberében elfogadott határozatra visszatérve, azt még a korábban óvatosságot ajánló elemzők sem tudták másképpen értékelni, mint a kínai politikai vezetés által az elmúlt húsz évben kiadott legátfogóbb, legkonzisztensebb, legambiciózusabb reformprogramot. A közel harminc oldalon hatvan pontban kifejtett mondanivalóból, csak az első huszonhat pont foglalkozik a gazdasági rendszer reformjával, de a legtöbb új elem, az igazi áttörés ezekben a pontokban található. A termelési tényezők, ezen belül a pénz- és tőkepiacok liberalizálása, a tulajdonrendszer, ezen belül az állami tulajdonú vállalatok reformja, a parasztok tulajdonosi jogosítványainak kiterjesztése, az egységes földpiac fokozatos kialakítása a földhasználati jogok forgalmi képességének növelése révén, olyan változások, amelyeket kínai és nemzetközi szakértők már évek óta javasoltak, de a politikai döntéshozók különösen a 2009 óta időszakban jellemzően ezzel ellentétes irányú döntéseket hoztak.
A dokumentumnak a reformprogram alapvetéseit tárgyaló első pontjában található az a kulcsmondat, hogy „a piacnak meghatározó szerepet kell játszania az erőforrások elosztásában.” Ez a meghatározó jelző a határozat publikálása óta az egyik kedvenc témája a kínai médiának, de ami még sokkal fontosabb, kiemelt szerepet kapott Hszi Csin-ping pártfőtitkárnak a reformprogramot értelmező beszédében is. A programmal egyidőben nyilvánosságra hozott beszédében a főtitkár részletesen levezette, hogy a gazdasági rendszer működését meghatározó tényező az állam és a piac viszonya és a mostani programban tudatosan változtatták meg a korábbi hivatalos megfogalmazást, mert úgy gondolják, hogy a gazdasági fejlődés mostani szakaszában már korlátozottabb állami szerepvállalásra van szükség.
Kínában 2009-10-ben a sikeresnek látszó válságkezelés nyomán megerősödtek a fokozott állami szerepvállalást hirdető, úgynevezett „kínai modellt” támogató politikai csoportok és az ő nézeteiket népszerűsítő szakértők. Ők éppen „a sajátosan kínai színezetű szocializmus” megkülönbözető jegyének tartották az állami tulajdon, illetve az állami beavatkozások nyugati országokhoz képest nagyobb súlyát. Úgy tűnik, hogy ezzel a párthatározattal az új kínai politikai vezetés végleg leszámolt az államkapitalista illúziókkal, ami jó hatással lehet Kínának a fejlett országokkal kialakított gazdasági kapcsolataira is. A kínai állami vállalatoknak nyújtott aránytalan exporttámogatások, a hazai állami szállítók kivételezett helyzete a közbeszerzésekben, mind a Világkereskedelmi Szervezetben, mind az Európai Unióban több hosszan tartó kereskedelmi vitát is eredményezett. A korábban védett ágazatokban működő (távközlés, vasúti közlekedés, energiaellátás, bankrendszer) állami vállalatok piacának megnyitása a hazai és külföldi magánvállalkozások számára kiemelt eleme a reformprogramnak, ezek változtatások jelentős új lehetőségeket kínálnak a nemzetközi vállalatok számára is.
A megjelent program alapján nehezen vonható kétségbe, hogy a jelenlegi kínai politikai vezetés elkötelezte magát az állami szerepvállalását leépítő, illetve átalakító piacorientált reformok mellett. Kérdés azonban, hogy mi a biztosítéka annak, hogy e célok a tényleges kormányzati működésben, a gyakorlatban is megvalósulnak. Erre vonatkozóan az elfogadott program konkrét utalást is tartalmaz. A dokumentum felvezető első részét azzal zárják, hogy „2020-ig meghatározó eredményeket kell elérni a kiemelt területek reformjában és eddig az időpontig létre kell hozni a szükséges intézményeket is. (Ez a talán óvatosnak látszó megközelítés, különösen olyan témákban indokolt, mint a teljeskörű devizakonvertibilitás megteremtése vagy az országos szociális ellátási rendszer kiépítése, hiszen itt nem egyszeri intézkedésekről lehet szó.) A másik biztosíték a program végrehajtására intézményi jellegű. A Központi Bizottság döntött arról is, hogy létrehoznak egy felső szintű pártvezetőkből álló csoportot, akik közvetlenül felügyelnék a program megvalósulását és erről rendszeresen tájékoztatják a Politikai Bizottságot. Egyes félhivatalos közlemények, még olyan utalásokat is tartalmaznak, hogy ennek a csoportnak a vezetője a pártfőtitkár, államelnök lehet.
Fontos ugyanakkor megemlíteni azt, hogy bár ez a program láthatóan az ötödik generációs pártvezetés tíz évre szóló megbízatási időszakára koncentrál, a szocialista piacgazdaság intézményrendszerének működését jóval hosszabb távra tervezik. A határozat harmadik pontjában egyértelműen leszögezik: „abból a valós helyzetből kell kiindulnunk, hogy az országunk még hosszú ideig a szocializmus építésének kezdeti szakaszában lesz majd, ahol a problémák megoldásának kulcsa a gazdasági fejlődésben van.”
Néhány nappal a publikálás után elhamarkodott lenne végleges értékítéletet mondani a program megvalósulási esélyeiről. Két dolgot azonban határozottan lehet állítani. A Kínával foglalkozó külföldi elemzők jelentős része alábecsüli a kínai politikai rendszer döntéshozatali, illetve alkalmazkodási képességeit. Ez az új reformprogram bizonyítja, hogy a politikai vezetés képes a különböző érdekcsoportok ellenében határozott változtatások kezdeményezésére, a szükséges konfliktusok vállalására. Természetesen más példák is vannak egypártrendszerben működő országok (Tajvan, Szingapúr) sikeres gazdasági felzárkózására, de a kínai politikai rendszer teljesítőképességét a leghatásosabban az elmúlt harminc év fejlődése bizonyítja.
A másik tényező, amit az elemzők gyakran alábecsülnek az a kínai politikai vezetés elkötelezettsége a világgazdasági nyitás, a nemzetközi elvárások és javaslatok befogadása iránt. Az elmúlt három év tapasztalatai egyértelműen igazolták, hogy amennyiben nem számolják fel a jelenlegi gazdasági rendszer egyes vadhajtásait, így elsősorban a kínai állami vállalatok privilegizált helyzetét, illúzió lenne azzal számolni, hogy lendületet vesznek a kínai cégek külföldi működő tőke befektetései, magasabb szintre lépnek a nemzetközi vállalatokkal folytatott kutatás-fejlesztési együttműködések. Kína már a kilencvenes évek végén a Világkereskedelmi Szervezetbe való belépésekor jelentős engedményeket tett a nemzetközi kereskedelmi szabályok alkalmazásával, e program alapján valószínűsíthető, hogy a mostani időszakban is hajlandó lesz a legfontosabb nemzetközi elvárásoknak megfelelni.
Az új kínai reformprogram tehát elfogadásra került és néhány hét múlva már a konkrét kormányzati döntések is napvilágot látnak majd. Az eredmények beérése időt igényel és csak remélni lehet, hogy ezek láttán fokozatosan csillapulni fognak majd a külföldi elemzésekre ma jellemző hangulati hullámzások. Mind a magyar, mind a nemzetközi gazdaság szereplőinek érdeke, hogy megteremtődjenek a feltételei annak, hogy folytatódhasson a kínai gazdaság gyors növekedése és ezzel párhuzamosan fejlődjenek az ország nemzetközi gazdasági kapcsolatai.
A koreai könnyűzenéről némi fogalmat alkothatott a külvilág a Gangnam style című szám alapján, amelyet még Magyarországon is rongyosra játszottak a rádiók. Korábban néhány japán előadó is komoly sikereket aratott világszerte, legalábbis szubkulturális körökben. A kínai pop- és rockzene viszont csaknem teljesen ismeretlen a kínai világon kívül, pedig a világ legnagyobb könnyűzenei piacáról van szó. Ha kínai zenére gondolunk, általában egzotikus, hagyományos hangszereken játszott pentaton dallamok jutnak eszünkbe. Esetleg, ha már jártunk Kínában, azok az édeskés „kantopop” és „mandopop” (kantoni, illetve mandarin nyelvjárásban énekelt) slágerek, amelyeket az áruházakban, járműveken, karaokebárokban, éttermekben mindenütt hallhatunk. Pedig Kínában élénk rockzenei élet is zajlik, pezsgő klubélettel, nagyszabású fesztiválokkal és jó néhány kifejezetten színvonalas együttessel.
Az idők zenéje
A könnyűzene az 1920-as években jelent meg Kínában, pontosabban az országon belül külön világnak számító Shanghaiban. Abban a nemzetközi metropoliszban, amelyről méltán mondta ekkoriban egy külföldi hittérítő: „Ha a Jóisten meghagyja Shanghait, akkor bocsánatot kell kérnie Szodomáért és Gomorráért.” Először külföldi zenészek kezdtek dzsesszt játszani a város mulatóiban, de ezt a helyi muzsikusok hamarosan kínai népzenei elemekkel vegyítették, így jött létre a shidaiqu時代曲 („az idők zenéje”) műfaj, az akkori nyugati és kínai zene keveréke, hatalmas slágerekkel, sztárkultusszal, botrányokkal és pénzösszegekkel. Az első kínai „popsztár” Zhou Xuan 周璇 volt:
Nem csoda, hogy miután 1949-ben hatalomra kerültek a puritán kommunisták, az addig virágzó könnyűzenei életet felszámolták. Ekkor a zenészek közül, aki csak tudott, biztonságos helyre menekült, ahol aztán a könnyűzene szervesen fejlődött tovább a shidaiqu alapjain. A következő évtizedekben Hongkongban kialakult a kantoni nyelvjárásban énekelt kantopop, Taiwanon pedig a mandarin nyelvű mandopop. (Taiwanon létezett ezek mellett a helyi, hokkieni nyelvjárásban énekelt, a japán enka műfajában gyökerező Tai-pop is, de ez sokáig politikai okokból el volt nyomva.) Mindegyik irányzatot a mi táncdalfesztiváljaink hangulatát idéző édeskés szerelmes számok jellemezték, a férfi és női énekeseket dobbal és basszussal kiegészített klasszikus zenekar kísérte.
Mindeközben a Kínai Népköztársaságban a könnyűzene minden formája tiltott gyümölcs volt, sőt idővel a klasszikus és a népzene is eltűnt a rádióból: egyeduralkodóvá váltak a forradalmi operák és indulók, amelyek egyszerre építettek a kínai és a szovjet hagyományokra. Egész nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a „Kelet vörös, felkelt a nap, Kínában megjelent Mao Zedong” kezdetű dalon kívül gyakorlatilag semmilyen más zeneszámmal nem találkoztak felnőtt korukig:
Szellemi szennyeződés
Kína 1978-ban hirdette meg a „reform és nyitás” politikáját, amelyből a „nyitás” az elszigetelődés oldását, a külföldi befektetők becsábítását jelentette. Az első „külföldiek”, akik nagy számban Kínába érkeztek, a hongkongi és taiwani üzletemberek voltak. Általuk megkezdődött az átjárás az addig egymástól elzárt kínai világok között, ami a zenekultúra területén (is) váratlan következményekkel járt: a feketepiacon feltűntek a – főként hamisított – kantopop és mandopop kazetták, s az 1980-as évek elején az addig afféle zenei sivatagban élő népi kínaiak falni kezdték a szirupos slágereket. Ezek zenéjükben és szövegükben is sokkoló újdonságot jelentettek az osztályharcos indulókhoz képest. A korszak legnagyobb csillaga vitathatatlanul a taiwani származású Teresa Teng (Deng Lijun 邓丽君) volt: a korabeli mondás szerint „Kínát nappal Deng Xiaoping uralja, éjszaka viszont Deng Lijun.”
A vezetés konzervatív figurái tettek néhány kísérletet a nép ideológiai tisztaságának megőrzésére, 1983-ban nagy kampány indult a „szellemi szennyeződés” ellen, aminek fő célpontjai – a Kínába beszivárgott külföldi filmek, könyvek, képzőművészeti alkotások mellett – a popslágerek voltak. A kampány azonban néhány hónapon belül teljes kudarcba fulladt, a szellemet már nem lehetett visszatuszkolni a palackba.
Idővel a vezetés is belátta, hogy az ártatlan romantikus dalok nem fenyegetik a rendszert, sőt segítenek elvonni a figyelmet a társadalmi problémákról, így az állami médiumokban is teret nyertek a popdalok. A '80-as években megjelentek a szárazföldi kínai előadók is, akik azóta is éles harcot vívnak a hongkongi és taiwani konkurenciával. Ezzel egy időben a nyugati zenék is megjelentek a kínai piacon, s az évtized végén Michael Jackson már ugyanolyan sztár volt Kínában, mint bárhol máshol a világon. Az állam fokozatosan visszavonult a könnyűzenei életből, s bár az ellenőrzés fennmaradt, alapvetően a piaci tényezők váltak meghatározóvá.
Négy Mennyei Király
A külföldi előadók népszerűsége mellett a kínai világot ma is a kínai anyanyelvű sztárok uralják. A piac természetesen a népköztársaságban a legnagyobb, de az igazi szupersztárok többsége még mindig Taiwanról és Hongkongból származik: általában jellemző a kínai világban, hogy a kulturális trendek, divatok e két területről indulnak ki, majd Shanghai közvetítésével hódítják meg a szárazföldet. A 90-es éveket a Négy Mennyei Király (si da tian wang四大天王, az elnevezés ősi kínai mitológiai szereplőkre utal) határozta meg: a hongkongi énekes-színész-bulvárcelebek – Aaron Kwok (Guo Fucheng 郭富城), Leon Lai (Li Ming 黎明), Andy Lau (Liu Dehua 刘德华) és Jacky Cheung (Zhang Xueyou 张学友) – egész Ázsiában csúcsokat döntöttek.
A 2000-es évtized a taiwani Jay Chou (Zhou Jielun 周杰倫) egyeduralmának időszaka volt, aki, mint a kínai sztárok többsége, nemcsak énekel, hanem táncol, rappel, filmekben szerepel és minden egyebet is csinál, ami egy univerzális sztártól elvárható. Az ezredforduló után a szólóénekesek mellett divatba jöttek a rágógumi-popot játszó fiú- és lánybandák, az utóbbi évek nagy durranását pedig a nagy nemzetközi tehetségkutató műsorok helyi változatai, elsősorban a szárazföldi kínai Super Girl (Chaoji nüsheng超级女声) és Super Boy (Kuaile nansheng 快乐男声) jelentették.
A kritikusok szerint a kínai popzenéből (közkeletű rövidítéssel: C-pop) igencsak hiányzik az eredetiség: bár egyes előadók kísérleteznek a hagyományos kínai hangszerek és melódiák, illetve a nyugati popalapok ötvözésével, a többség az éppen aktuális amerikai divatot követi. A karrierhez a zenei tehetség sem előfeltétel: az előadókat afféle sztárgyárak állítják elő, kiválasztásuknál a vonzó külsőnek sokszor nagyobb szerepe van, mint az énektudásnak. A C-pop sokmilliárdos üzlet, nem csoda, hogy a régi határok elmosódtak: a kantopop előadók már mandarinul is énekelnek, a Tai-pop énekesek megtanulnak kantoniul, s időnként mindenki próbálkozik angol számokkal is.
Rázás és gördülés
A kínai könnyűzenei életet tehát a jóképű fiatalemberek (ahogy Kínában mondják: "habostorták") és csinos hölgyek által előadott szerelmes dalok uralják, de ez nem azt jelenti, hogy rockzene ne létezne Kínában. Sőt éppen a rock az, ahol a kínaiak igazán eredeti megoldásokkal álltak elő. Maga a rock szó – amelyet a yaogun 摇滚 szóval, a rock ’n roll kifejezés tükörfordításával jelölnek – némileg mást jelent, mint nyugaton. Lényegében minden olyan zenét ide sorolnak, amelyben elektromos gitár és valódi dob is megszólal, s amelynek szövegvilága meghaladja az „Én szeretlek téged, te miért nem szeretsz engem?” szintjét.
Mint oly sok más 20. századi mozgalom, a kínai rock is Pekingből indult, s ma is a főváros számít a központnak. Az első – kínai fogalmak szerint – rockzenét játszó együttesek a pekingi hotelek bárjaiban tűntek fel 1980 körül, ezek jórészt nyugati slágerfeldolgozásokat játszottak. Ugyanakkor a növekvő számú külföldi diákság révén megjelentek, s másolatok másolataiban az egyetemeken terjedni kezdtek a nyugati együttesek lemezei. E zenék sok kínai fiatal számára teljesen új világot nyitottak meg. Ily módon ismerkedett meg Bob Dylan, John Denver, a Simon and Garfunkel és a Rolling Stones zenéjével Cui Jian崔健 is, aki nélkül a rock talán ma is ismeretlen fogalom lenne Kínában.
A kínai rock nagyapja
Cui Jian 1961-ben született Pekingben, egy koreai nemzetiségű zenész családban. Trombitálni tanult, s 1981-ben felvették a tekintélyes Pekingi Filharmonikusokhoz. Ekkoriban hallott először – csempészett lemezeken – nyugati könnyűzenét. 1984-ben hat klasszikus zenész társával együtt együttest alakított (Qiheban 七合板, Seven Ply Board), amely pekingi szállodákban és bárokban játszott, s egy szirupos balladákat tartalmazó lemezt is kiadott. (Itt kell megjegyezni, hogy a kínai rockegyütteseknek a kínai mellett jellemzően van egy angol nevük is, amely nem mindig a kínai elnevezés tükörfordítása.)
Az áttörés 1985-ben következett be. Egy televíziós tehetségkutató műsorban az addig ismeretlen Cui Jian elénekelte legújabb szerzeményét, a Yi wuo suo you一无所有 (Akinek semmije sincs) című számot, s a szokatlanul őszinte és nyers dal egy csapásra nemzedéki himnusszá vált:
Cui Jian hamarosan kilépett a filharmonikusoktól, s új együttest alapított ADO néven – ennek basszusgitárosa egy Pekingben tanuló magyar diák, Kassai Balázs volt. 1987-ben jelent meg az első igazi Cui Jian-lemez, amely a Xin Changzheng lushang de yaogun 新长征路上的摇滚 (Rock n’ roll az új Nagy menetelés útján) címet viselte. Ez, ha zeneileg nem tartozik is a világ legjobb lemezei közé, a kínai városi underground kultúrában mérföldkőnek számít. A lemez dalait diákok ezrei játszották dobozgitárokon a kollégiumokban, s hatására sorra alakultak a kínai rockegyüttesek.
1991-ben és 1994-ben Cui Jian két újabb lemezt adott ki, amelyek nyugodtan mondhatók világszínvonalúnak. Ezeken Cui Jian – akit rajongói egyre inkább csak „Öreg Cui” (Lao Cui 老崔) néven emlegettek – teljesen egyedi stílust alakított ki, amelyben mesterien keverte a rock, a rap, a country és a hagyományos kínai népzene elemeit. Öreg Cui Ázsia-szerte ismertté vált, s többször meghívták turnézni az USA-ba és Európába is. Azóta még két lemezt kiadott, folyamatosan turnézik, fesztiválokat szervez, és mozgalmat indított az élő zene védelmében, a Kínában is terjedő playback zenélés ellen.
Az első nemzedék
A Cui Jian által megnyitott utat több más zenész követte. 1987-ben alakult meg a Heibao 黑豹 (Black Panther), amely a mai napig aktív, és igen népszerű. Ők afféle glam-rockot játszanak, hosszú, borzas hajjal, és viszonylag kevés eredeti vonással.
Ebben az együttesben kezdte pályafutását a kínai rockélet egyik meghatározó személyisége, Dou Wei 窦唯. Dou igen sokoldalú zenész, különböző együtteseivel és szólókarrierje során változatos stílusokat vegyített, s elsősorban intellektuális, befelé forduló szövegeiről vált ismertté.
Szintén a Heibaóból indult Ding Wu 丁武, az első kínai heavy metál együttes, a Tang chao (Tang Dynasty) énekese. Ez utóbbi, 1988-ban alakult formáció klasszikus dallamos metált játszik, s imidzse is az old school vonalat követi – hosszú haj, bőrkabát, motorok –, az ének stílusában azonban a hagyományos kínai opera elemei is megjelennek. Első lemezükből kétmillió példányt adtak el hivatalosan - a kalózkópiák számát megbecsülni sem lehet.
A korszakból még két különc gitáros-énekes, He Yong 何勇 és Zhang Chu 张楚 nevét érdemes megjegyezni. He Yongot tartják az első kínai punknak, nem a külsőségek, hanem mentalitása miatt. Összesen egy lemezt adott ki (1994), ám szókimondó, kiábrándultságot tükröző szövegeivel széles rajongótáborra tett szert. Később alkoholizmusa, depressziója és öngyilkossági kísérlete folytán került a figyelem középpontjába. Zhang Chu, aki az 1990-es években hét lemezt adott ki, a kínai folk-rock egyik úttörője.
Az új nemzedékek
1993-ban megnyílt az első kínai rockiskola, a Beijing Midi Music School (Beijing Midi Yinyue Xuexiao 北京迷笛音乐学校) ahol a zenélni vágyó fiatalok megismerkedhettek a blues és a rock alapjaival. A legismertebb kínai zenészek azóta is a Midiből kerülnek ki, s 1997 óta az iskola szervezi meg minden évben Pekingben Kína legnagyobb – több tízezres látogatottságú – rockfesztiválját (Midi Modern Music Festival). Az utóbbi évtizedben a Midi Fesztiválnak számos helyi mutációja alakult ki Kína különböző régióiban.
Míg az első nemzedékre az önálló út, a sajátos kínai rockzene megteremtésének igénye volt jellemző, az 1990-es évek második felétől felerősödtek a külföldi hatások. Ekkor Kínában is elérhetővé váltak a legújabb nyugati lemezek, és sok külföldi együttes vette fel turnéprogramjába a kínai nagyvárosokat. Zenetörténeti jelentőségű esemény volt, amikor 2006-ban a Rolling Stones játszott Shanghaiban – a koncerten Cui Jian is fellépett, aki Jaggerékkel együtt énekelte el a Wild Horses című 1971-es slágert:
Az új nemzedékek tagjainak többsége már egy-egy nyugati irányzatot követ, s sokszor csak annyiban különbözik a külföldi előadóktól, hogy dalai kínai nyelvűek.
Hogy csak pár példát említsünk: a Yecha (Yaksa) az amerikai típusú hardcore és metalcore vonalat követi:
A katonai egyenruhában, vörös karszalaggal koncertező AK 47 electro-punk-hardcore-t játszik:
Egyfajta indie rockban utazik a Carsick Cars nevű trió, amely 2007-ben Bécsben és Prágában is fellépett a Sonic Youth előzenekaraként:
A Naozhuo (Brain Failure) punkzenében utazik, annak minden külsőségével együtt:
Az egyik legeredetibb együttes manapság az Ershou Meigui (Second Hand Rose). Bár külsőségekben is elég sajátosak (férfi énekesük rendszeresen hagyományos kínai női ruhában lép fel), igazi unikumnak a zenéjük számít: a kínai népzene elemeit – dallamait, hangszereit, éneklési módját – keverik a modern rockzenével, összetéveszthetetlen zenei világot hozva létre.
A másik neves kínai együttes, amely nem a nyugati trendeket követi, a Voodoo Kungfu (Lingyi 零壹, Zerone). Ennek énekese és lelke Li Nan 李難 katolikus iskolába járt, majd egy fundamentalista keresztény szekta tagja lett, később az ősi mongol és tibeti sámánisztikus vallások felé fordult. Együttese keveri a
black metált és a belső-ázsiai rituális zenéket, koncertjeik leginkább pogány szertartásokra emlékeztetnek.
Ma már több száz együttes működik Kína-szerte, s nincs olyan ága a rockzenének, amelynek ne lenne jó néhány kínai követője. Skinheadek, nemzeti rockerek, grindcore-osok, extrém metálosok töltik meg esténként a klubokat, és ma már évente több mint száz nagy zenei fesztivált is rendeznek Kínában a legkülönbözőbb műfajú fellépőkkel. A kínai bandák egyre többet koncerteznek külföldön, és az sem számít már különlegesnek, ha egy nyugati trash vagy nu metál csapat Kínába látogat. Számos kínai együttest láthatott már a Wacken Open Air közönsége, a legutóbb pedig a Metallica töltött meg egy stadiont Shanghaiban. Mint oly sok más területen, Kína a rockzenében is egyre inkább bekapcsolódik a világ vérkeringésébe.
A kínai rockzenével kapcsolatban rengeteg információt találunk a kínai rock Wikipédiáján, a Rock in China című oldalon.
(A cíkk a szerző két korábbi cikke alapján készült, amelyek a Konfuciusz Krónikában és a A Szív című folyóiratban jelentek meg.)
1923-ban alakult meg a Pázmány Péter Tudományegyetemen - amely nemcsak intézményünknek, hanem az ELTE-nek is elődje - a Kelet-ázsiai Intézet, innentől fogva léteznek Magyarországon egyetemi szintű távol-keleti stúdiumok. Ugyanebben az évben született Csongor Barnabás, a 20. századi Kína-kutatás egyik legnagyobb alakja. A kettős évforduló alkalmával az ELTE BTK Távol-keleti Intézete konferenciát szervez, amelyen a PPKE BTK Kínai Tanszékének oktatói - Csongor Barnabás tanítványai - is részt vesznek.
A konferencia helye: ELTE BTK 1088 Budapest, Múzeum krt. 4., Gólyavár, Mária Terézia-terem
Ideje: 2013. november 27. 9:00–17:20
A Kínával kapcsolatos előadásokra a délelőtti ülésen kerül sor, ennek programja:
10:00–10:20
JÓZSA SÁNDOR (ELTE BTK Kínai Tanszék): A magyar diplomácia lehetőségei a kínai nyitás fogadásában az 1970-es években
10:20–10:40
KALMÁR ÉVA: Mű és fordítás. Műfordítás kínaiból.
10:40–11:00
SALÁT GERGELY (PPKE BTK Kínai Tanszék, ELTE BTK Kínai Tanszék, ): Emberölés a Korai Han-kori jogban
11:00–11:20 KÓSA GÁBOR (ELTE BTK Kínai Tanszék): A Tai-hegy királya (Taishan wang 泰山王)
11:20–11:40
CSIBRA ZSUZSANNA (PPKE BTK Kínai Tanszék): A kert mint menedék Bai Juyi kései verseiben
11:40–12:00
KOZJEK-GULYÁS ANETT (PPKE BTK Kínai Tanszék): A nyelvtanulási stratégiák szerepe a kínai nyelv tanulásában
12:00–12:20
NAGY MARIANN (ELTE BTK Kínai Tanszék): Az értékrend kérdése a mai Kínában
Délután japánnal, Koreával, belső-Ázsiával kapcsolatos előadások hangzanak el.
A konferencia részletes programja letölthető innen.
Mint korábban írtuk, 2013 őszén a Tajvani Véndiákok Magyar Egyesülete filmklubot indított az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A hagyományos dobosokról szóló Din Dao, illetve a kissé furcsa szerelmi háromszöggel (na meg a taiwani demokratizálódással) foglalkozó Barát, barátnő után a következő film a Taipei Exchanges (eredeit címe: Di sanshiliu ge gushi 第36個故事, Harminchatodik mese) lesz.
A filmvetítés
helye: Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
időpontja: 2013. november 20. 18:30
nyelve: mandarin (!) kínai, angol felirattal
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni itt lehet.
A film romantikus vígjáték. Doris, a fiatal főszereplő egy kávéházat nyit Taipeiben, amely egy idő után átalakul felesleges tárgyak, majd történetek cserélgetésének helyszínévé.
A PPKE BTK Kínai Tanszéke a 2013. őszi félévében előadássorozatot indítot t"Kína-klub a Pázmányon" címmel, ennek keretében a tanszék előadói beszélnek egy-egy Kínával kapcsolatos témáról - olyanokról, amelyek az egyetemi órákba "nem férnek bele".
Az első előadást Salát Gergely egyetemi docens tartja
Gitárral a Nagy Fal alatt - rockzene Kínában
címmel.
Az eseményre a PPKE Sophianum épületének (1088 Budapest, Mikszáth tér 1.) 112-es terében kerül sor 2013. november 18-én, hétfőn 17.30-kor.
Az előadás tartalma:
Dob + basszus + kínai citera? Van-e Kínában grindcore? Hogy néz ki egy kínai punk? Hát egy nemzeti rocker? Van-e body surfing egy kínai rockfesztiválon? Mekkorát szólt egy torzító a '80-as évek pekingi külvárosában? Miről ír a kínai Metal Hammer? Ilyen kérdésekre keresi a választ előadásában Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének docense, a Kína-klub a Pázmányon sorozat keretében - sok zenével.
Korábban már írtunk egy nemrég napvilágot látott könyvritkaságról, gróf Zichy József ázsiai és amerikai útinaplójáról. A kettős kötetről a Kommentár folyóirat legutóbbi száma közölt ismertetést, s a lapszám bemutatójának egyik vendége a recenzió egyik szerzője, Salát Gergely, a PPKE BTK Kínai Tanszékének oktatója lesz.
2013. NOVEMBER 14-ÉN (CSÜTÖRTÖKÖN), 18 ÓRÁTÓL A CENTRÁL KÁVÉHÁZ GALÉRIÁJÁN (1053 Budapest, Károlyi utca 9.) tartunk.
Először Hahner Péter történészt faggatjuk az ötven évvel ezelőtti Kennedy-gyilkosságról és az esemény szinte végtelen számú értelmezéséről. Az apropó: 2013/3-as számunkban Hahner Péter kimerítő recenziót közölt a Kennedy-mítoszt ápoló amerikai munkáról. A kutató A nem létező rejtély címmel könyvet is írt a dallasi merényletről, úgyhogy rázúdítjuk összes amerikai keresztanyánk texasi unokatestvérétől hallott összes tutibiztos információt, illetve a hárombetűs kormányügynökségek hivatalos vizsgálati eredményeivel kapcsolatos fenntartásainkat.
Második vendégünk Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, akit a „keleti nyitás” 19. századi apostoláról, a világ- és Ázsia-utazó Zichy Józsefről kérdezünk. A szakember 2013/4-es számunkban ismertette a gróf eddig ismeretlen útileírásait: Salát Gergelyt tehát arról is faggatjuk, mi abból számunkra a tanulság, hogy Zichy a helyi nők szépség pontozta, hogy Japán tetszett neki, de Kína nem, és hogy politikailag inkorrekt jelzőkkel illetett ázsiai nagyurakat.
Egy pohár bor melletti beszélgetés keretében a lapszámot bemutatja ABLONCZY BÁLINT felelős szerkesztő.
Részvételi szándékukat kérjük jelezzék a titkarsag@kommentar.info.hu e-mail címre vagy a Facebook-oldalunkon.
2013. november 9-10-én rendezik meg a Távol van-e Távol-Kelet? című ázsiai-magyar kulturális fesztivált a Hagyományok Házában (1011 Budapest, Corvin tér 8.). A program igencsak sokszínűnek ígérkezik: a színpadon két napon keresztül zajlanak majd a különböző bemutatók - a maláj táncoktól a thai bokszig, a japán dobosoktól a Magyar-Kínai Zenekar világzenei koncertjéig -, emellett kézműves foglalkozások, kulturális intézetek standjai, tánctanítás és kiállítások várják az érdeklődőket. Hasonló kulturális fesztivál még nem volt Magyarországon, mindenképpen érdemes ezen a hétvégén ellátogatni a Budai Vigadó épületébe. A belépés ingyenes!
A részletes program:
2013. NOVEMBER 9. - SZOMBAT
SZÍNPADI MŰSOROK:
Shaolin Kung-Fu bemutató
A Fehér Tigris Shaolin Kung Fu Sportegyesület programja.
Időpont: 11:00
Maláj táncok
A Chenderawasih tánc csoport produkciója.
Időpont: 13:00
Kokjó / Last spurt
A Budapesti Japán Iskola diákjainak dob előadása.
Időpont: 14:00
Shioharai. Kagura - Tánc az Isteneknek, tánc a Kamiknak
Batarita és Kerek István japán tánc előadása
Időpont: 14:30
Teakwondo bemutató
A Koreai Kulturális Központ programja.
Időpont: 16:00
Magyar képeskönyv
A Bihari János Táncegyüttes programja
Időpont: 17:00
Pentaton World Music
A Magyar-Kínai Zenekar koncertje
Időpont: 18:30
Naul - Koreai táncok
A Koreai Kulturális Központ programja
Időpont: 20:00
EGYÉB PROGRAMOK:
„Ahol a tus életre kel”
Kínai kalligráfia bemutató és oktatás Zhang Wei mester és Cserkész Gábor vezetésével
Időpont: 10 és 17 óra között
Ázsiai kézműves játszóház
Időpont: 10 és 17 óra között
Magyar kézműves játszóház
Időpont: 10 és 12, illetve 14 és 16 óra között
"Folkloriada 2012 - Táncos magyarokkal Dél-Koreában”
Kovács László dokumentumfilmje
Időpont: 10:00
Haiku előadás és verseny
A Magyar-Japán Baráti Társaság programja
Időpont: 10:00
Indonéz tánc workshop
Tánc oktatás elsősorban felnőtteknek, Irda Risdiarti vezetésével
Időpont: 12:00
Táncok egy Indonéz szigetről - utazás egy másik világba
Indonéz tánctanítás gyerekeknek
Időpont: 15:00
Amikor 2012-ben Mo Yan 莫言 kapta az irodalmi Nobel-díjat, Magyarországon sokan csodálkoztak, hiszen a kínai íróról mifelénk nemigen hallott senki. Az egyetlen alkotás, amelyhez kötni tudták néhányan, Zhang Yimou 张艺谋 Arany Medve-díjas Vörös cirokmező (Hong gaoliang 红高粱) című filmje volt. Ez Mo Yan írása alapján készült, s annak idején a magyar művészmozik is játszották (az egész alkotás itt tekinthető meg). Mo Yannek regénye, novellája vagy bármilyen más műve azonban a Nobel-díj előtt nem jelent meg magyarul. Pedig Mo Yan évtizedek óta a világ legnépesebb országának egyik legismertebb és legnépszerűbb írója, aki a nyugati irodalomkedvelők előtt sem ismeretlen, műveinek többsége elérhető angolul és más nagy nyelveken.
A Nobel-díj 2012 októberi odaítélése után a Nagyvilág szerkesztőinek felkérésére magyar sinológusok néhány Mo Yan-novellát magyarra fordítottak, s ezek a folyóirat 2012. decemberi és 2013. februári számában jelentek meg. A folyóiratszámok teljes tartalma letölthető a fenti linkekről, így akit érdekel Mo Yan munkássága, és hogy miért ő kapta a Nobel-díjat, az itt elkezdheti az ismerkedést. Érdemes megjegyezni, hogy furcsa véletlen folytán a Nagyvilág2012. novemberi száma - amely nyilván még Mo Yan díjazása előtt került nyomdába - kizárólag Gao Xingjiannel 高行健 foglalkozik, vagyis azzal a kínai íróval, aki elsőként nyert 2000-ben irodalmi Nobel-díjat. Igaz, Gao Xingjiant, mivel külföldön él, a kínaiak nem igazán érzik a magukénak.
Jó hír, hogy ezekben a napokban végre egy teljes Mo Yan-regény megjelenik magyarul. A Szeszföld (Jiuguo 酒国, 1992) című művet Kalmár Éva fordította kínai eredetiből, kiadója a Noran Libro. A szerzőnek a regényhez kapcsolódó írása a Litera.hu-n olvasható.
A kiadó ajánlója így szól:
Mo Yan regénye a mai Kínába viszi el olvasóját. A közös utazás a Szeszföld nevű városba vezet, egy korrupt és szürreális álomvilágba, amely tele van babonákkal, hihetetlen étkekkel és furcsa történésekkel.
Amikor a döbbenetes mennyiségű alkohol előállításáról és fogyasztásáról, valamint a bűnügynek számító kulináris élvezetekről szóló pletykák és szóbeszédek a tartományi Népi Ügyészséghez egy névtelen feljelentés révén eljutnak, a helyszínre küldik Tom Port, a neves nyomozót...
A Szeszföld a mai Kína társadalmának autentikus kritikája, amely a távol-keleti ország múltjában keresi a mai történések magyarázatát.
Néhány vélemény a regényről:
„Viszonylag »extrém« regény ez, nemcsak mágikus realista felfokozottsága teszi azzá (...), de az elbeszélés modern stílusú felszabdalása és (...) eklekticizmusa is.” Jeffrey C. Kinkley
„Mo Yan regénye fejezetről fejezetre lázasabb hangon szól, átható, lenyűgöző képei és vad fantáziára valló kitérői hatásukban összeadódnak, és feltárják az író félelmes víziójának teljes körét.” Publishers Weekly
„A Szeszföld lenyűgöző és egyszersmind felvillanyozó regény, bizonyítja, hogy nincs olyan elnyomó rendszer, amely képes megfojtani a kreatív képzeletet.” Google Books
A szerző életrajza a Noran Libro honlapja alapján:
2012 irodalmi Nobel-díjasa, Mo Yan (eredeti nevén: Guan Moye, írói nevének jelentése: „ne szólj”) 1955-ben született Kínában, a Shandong tartományi Gaomiban – szülőföldje később sok regényének és novellájának színtere lett. Gyermekkorában rendkívüli szegénységben élt, talán ez az oka, hogy legtöbb művében megjelenik a magányos, kiszolgáltatott, vásott és éles eszű gyermek. 22 éves korában belépett a hadseregbe, ott érett íróvá, elvégezte a hadsereg Irodalmi Akadémiáját, tovább képezte magát a pekingi Tanárképző Egyetemen, majd a Lu Xun Irodalmi Akadémián kandidátusi címet szerzett.
Első nemzetközi irodalmi sikere a Vörös cirok nemzetsége című regényéhez kötődik, amelynek alapján Zhang Yimo Berlinben díjnyertes Vörös cirokmezők című filmje készült. Regényeinek és elbeszéléseinek éles bíráló hangja és groteszkbe hajló stílusa kihívta maga ellen a hazai irodalomkritikusok támadásait. Tiantang suantai zhi ge (A mennyország-járási fokhagyma dala) című, parasztlázadást ábrázoló művét betiltották, a Szeszföldre (Jiuguo) nem talált otthon kiadót, ezért e regénye előbb Tajvanon jelent meg. Mivel mind nagyobb nemzetközi figyelem övezte munkásságát, egy idő után hazájában is elfogadták, kiadták, és még díjakat is kapott. A valóság és fantázia, az álombeli vagy varázslatos történések átfordulása, megélt, valóságos tapasztalattá válása nála modern irodalmi formát ölt. Ezért nevezték stílusát a Nobel-díj indoklásában „hallucinatorikus realizmus”-nak.
Mo Yan fontosabb művei: Hong gaoliang jiazu (A vörös cirok nemzetsége) – 1987 Tiantang suantai zhi ge (A mennyország-járási fokhagyma dala) – 1988 Jiuguo (Szeszföld) – 1989–1992 Shisan bu (Tizenhárom lépés) – 1989 Shicao jiazu (Fűevők) – 1993 Fengru Feitun (Dús keblek, kövér fenekek) – 1996 Shifu yuelajyue youmo (A mester egyre humorosabb) – 2000 Tanxiangxing (Szantálfa-halál) – 2001 Sishiyi pao (Negyvenegy ágyúlövés) – 2003 Shengsi pilao (Életre-halálra fáradtan) – 2006 Wa (Béka) – 2009
***
A Szeszföld magyar kiadásának bemutatóját 2013. november 12-én (kedden) tartják az ELTE Konfuciusz Intézetben (1088 Budapest, Múzeum krt. 4. F épület). Az eseményen a fordítóval, Kalmár Évával Spiró György író beszélget. Házigazda: Kőrössi P. József, a Noran Libro Kiadó vezetője. A szervezők kérik, hogy az érdeklődők részvételi szándékukat jelezzék az agnes.laszlo(kukac)kossuth.hu címen.
Mo Yan: Szeszföld. Fordította Kalmár Éva. Budapest, Noran Libro Kiaó, 2013. 393 o., 3800 ft.
A híradásokból értesülhettünk arról, hogy a múlt szombaton, október 26-án a Tongji Egyetem gondozásában bemutatták a híres magyar építész, Hudec (Hugyecz) László életéről szóló monográfia kínai nyelvű kiadását Sanghajban. A 2010-ben a Holnap kiadó gondozásában megjelent mű szerzői Csejdy Júlia és Luca Poncellini, az esemény aktualitását pedig az építész halálának 55. évfordulója adta. Hudec kalandos és viszontagságos körülmények között került Kínába, egy orosz, hadifoglyokat szállító vonatról ugrott le a határon 1918-ban, majd dán segítséggel átjutott Kínába, ahol Sanghaj építészetének meghatározó alakjává vált. Az 1920-as, 30-as évek Kínájában az európai kultúra hatásait leginkább befogadó Sanghaj az irodalom és művészet területén is a keleti-nyugati kultúrkör találkozási pontjává vált, az itt letelepedő külföldiek a maguk igényeinek megfelelő körülmények megteremtésével igyekeztek élhetővé tenni a várost, számos kényelmi és luxusnak számító nyugati vívmány - pl. a környezetbarát tömegközlekedés villamoshálózat formájában - ekkor jelent meg Kínában. A város arculatának Európai vonásai, amit a látogató az első találkozás alkalmával is azonnal felismerhet, ezekben az években - legmarkánsabban Hudec tervei nyomán - körvonalazódtak. Egy amerikai építésziroda egyetlen magyar származású tervezőjeként 37 sanghaji épület fűződik nevéhez, amelyben az európai korabeli építészeti irányzatok stílustörekvései érvényesülnek. Az európai építészetben akkoriban divatos irányzat, az art deco, azaz art décoratif, vagyis dekoratív művészet az egykori Osztrák-magyar Monarchia területén szecesszió néven vált ismert és meghatározó mozgalommá. A magyar építészetben a stílus legjellegzetesebb példája az Iparművészeti Múzeum épülete 1896-ból, amelyet keleti motívumai miatt a korabeli kritikák „a kínai császár palotájaként” is emlegettek. A díszítőelemek kihangsúlyozásával hódító épületek a század elején a nagy európai városok színfoltjaivá váltak. Az európai építészet törekvéseit Hudec Sanghajban is ünnepelt stílussá emelte, a saját hagyományaival szemben az európai ízlésvilágot előtérbe helyező kínai elit számára pedig divatossá tette. Miközben a 20-as 30-as évek Európája a Kelet kultúrájának csodálatába feledkezett, Sanghajban végső soron az art deco – szecesszió térhódítása révén a dekoratív művészet európai értelmezése aratott sikert.
